2014. január 26., vasárnap

Szegény korcs...

Az esti sétánál összefutottunk egy kisgyerekkel, aki szintén sétáltatott egy ebet. Odamentem, de látszott rajta, hogy hát feszült, mert hát ilyen harci kutya hírében álló négylábúval volt, aki amúgy fél éves... Szóval szegény gyerekbe már beleivódott, hogy jujjj, de harci kutyája van, stb, félve kell odaengedni más kutyákhoz.
Azért szóba elegyedtem vele, és egy újabb rossz beidegződéssel találtam szemközt magam, vagyis kérdezte, hogy milyen fajtájú, mire mondtam, hogy keverék, ő erre egyből azt mondta, hogy "szegény"... Gondoltam magamban WTF??? Hát már ennyire ifjan is ilyen sztereótípiával él vagy legalábbis ezt tanulta, ezt sulykolták belé? Miért lenne egy kutya azért szegény, mert keverék? Miért ne lehetne egy korcs kutya ugyanolyan elkényeztetett, imádnivaló paneldög, mint egy fajtatiszta társa?

Íme egy mai kép a szegénykémről (még jobban téliesítettem a ruháját, varrtam rá ujjat is, így azért jobban tartja a meleget, nehogy má' fázzék...).























És egyáltalán nem Fickó a szegény, mert korcs; hanem én, mivel több, mint 1 hét alatt sem sikerült egyetlen egyszer sem lent elvégeznie a pisi-kakit. :D

Fickó és a hó (na meg persze a mellényke...)


Hát nem csinka??? Dehogynem! :) 

Séta után kinyúvadt a p*csös :D

2014. január 25., szombat

Fickó, a divatdiktátor

Mily meglepő, télen nem eshet ez a fránya hó? Nem ez a dolga? Ezt csak azért írom, mert nem értem, hogy ez sok helyütt miért szerepel botrányos, meglepő dologként. Én örültem neki. :) Bár a kuytmutynak annyira nem tetszett. :D Pedig még cuki kis mellénykét is varrtam nekíííje, nehogy már megázzon és kutyaszagot árasszon, netalántán fázzék...

A kisleányzóm kinőtt mellényét alakítottam át és szerintem ahhoz képest, hogy nincs kézügyességem, bénán varrok, egész pöpec lett. :D Vagy legalábbis fogjuk rá, funkcióját tekintve viszonylag jó. És irdatlanul jól áll neki! :)





Átalakítás előtt (muszáj volt átszabni, mert szegény ebben az állapotában botladozott benne a lépcsőn, és lelógott a földre a hasrésze... attól nem tartottam, hogy levizeli, ugyanis 1 hete sétáltatjuk, de még sosem ürített lent...)

2014. január 20., hétfő

Séták

A séták izgik!!! Fickónak és nekem is nagyon tetszik. És olyan kis ügyes! Pár alkalom után már rájött, hogy hogy kell lépcsőzni. Persze, még húz, de egész ügyesen jön pórázon.

Pisi-kaki még egyáltalán nem volt lent, de ami késik, nem múlik. :)

És már ismerkedünk a környék kutyáival is, remélem lesznek barátai. :) Legtöbbször normális gazdákkal találkozunk, akik engedik, hogy az ebek megszaglásszák egymást, eddig egy negatív tapasztalatom volt, egy nő, ahogy odajött Fickóhoz a kutyája, elkezdtek ismerkedni, a nő kutyája rohangált Fickó körül, semmi vészjósló jelzést nem láttam rajta, szerintem csak játszott volna, de erre a hölgyemény megfogta a kutyáját, és bementek a lépcsőházba, pedig még maradt volna, mert ott szívta el teljesen a cigit, nagyon úgy nézett ki, mintha előlünk menekült volna be. Pedig Fickó is barátságos volt, szóval nem értettem ezt a reakciót... Ilyen félelmetesek lennénk??? Vagy csak a nőszemély gyökér?

Az is tetszik a sétákban, hogy ha összetalálkozunk más kutyásokkal, akkor persze szóba elegyedünk pár mondat erejéig, és ez nagyon jól esik. Lányom autista, vele nem tudok beszélgetni; férjem nem szeret dumálni, társaságba nem járok, eléggé el vagyok szigetelődve így a gyes alatt, szóval ilyen szempontból is kellemes időtöltés a kutyasétáltatás. :)

2014. január 17., péntek

Állatorvosnál + az első séta

Ma elvittük Fickót a kövi oltásra. Csak "ügyesek" voltunk és nem néztük meg a rendelési időt, így túl hamar érkeztünk. Anyósomhoz beugrottunk, hogy ne a rendelő előtt dekkoljunk nyitásig. Férj kitalálta, hogy engedjük el az udvaron, belementem. Tetszett neki, de naná, hogy talált macskakulát, amit a szájába is vett. Nem örültem, de legalább szokom, mert állítólag nem vetik meg az ürüléket. :S :D

Kis idő múlva útra keltünk és szerencsére most a jófej doki volt, eddig mindkét alkalommal a kevésbé jófejhez kerültünk, aki egy kissé öntelt, szerintem gyönyörű, sármos pasinak képzeli magát (jó, nem rusnya, de nekem inkább a jófej, idősebb doki köllene, ha már választani kellene :D ) és ő jócskán érzékelteti a doktori mivoltát, azt a bizonyos felsőbbrendűséget és a kommunikáció sem annyira az erőssége. Akár emberorvos is lehetne... :P Míg a jófej doki egyáltalán nem ilyen. Olyan kisugárzása van, mint az imádnivaló új fogdokimnak; valahogy olyan megnyugtató, pozitív kisugárzásuk van, hogy fel tud szabadulni az ember náluk. Nála nem is kellett Fickót kivenni a szállítóból, elég volt leemelni a tetejét, és már adta is az injekciót. Kérdeztem, hogy vajon mikor vihetjük végre sétálni, mire ő mondta, hogy már rég lehetett volna, miért nem vittük, szocializáció és miegymás ugye... Kérdezte, hogy ki javasolta a lakásfogságot, én meg elárultam, hogy hát a kedves kollégája. Nem ezt mondtam, hanem természetesen a böcsületes nevét, és hát ezek után sem értett egyet. Amúgy a neten is tök ellentmondásos véleményekkel találkoztam ezzel kapcsolatban... Kísértetiesen kezdenek hasonlítani az emberorvosokhoz, mert tapasztalataim szerint náluk is ahány, annyi különféle vélemény... De persze a döntést a "tudatlan" páciens vagy annak hozzátartozója esetleg gazdája hozza meg. :S Mindegy, gondoltam akkor rákérdezek a cicás témára is (a kevésbé cuki doki azt mondta, hogy ez a kutya meg fogja enni a fajtájából kifolyólag, amitől ott helyben beszartam majdnem, de komolyan!), de sajnos ezzel a kedves doktor úr is egyetértett. Én pedig ismét betojtam. :( Ugyanis nekem kurva sokat jelent a macskám, nem tudnék nélküle élni, ő az első gyermekem. Szóval azért bízom benne, hogy nagy-nagy odafigyeléssel és határozottsággal, következetes neveléssel rá tudjuk venni Fickót, hogy ne prédaként tekintsen már a Mókira. Remélem sikerül, mert ellenkező esetben nem tudom, mitévő legyek, de az biztos, hogy csalódott és veszettül szomorú lennék, ha bármelyikőjüktől is meg kellene válnom. :(

Sajnos a neten is utánanéztem, hogy mekkora kb. az esélye annak, hogy pajtik lesznek idővel. Háááát, gugli szerint sem sok. :S Olyanokat olvastam, hogy hűha. De szerencsére azért ott van a fejemben, hogy a leányzóról is mennyi félét állítottak, amiknek szerencsére a fele sem lett jellemző és igaz rá. Szóval most is abban bízom, hogy meg tudjuk hazudtolni 2 állatorvos és a wikipedia véleményét; és igenis vérengzés nélkül fognak egymás mellett élni. Már letettem arról, hogy együtt aludjanak, de a mostani célom az, hogy tiszteletben tartsák egymást. Gyúrunk is rá, ha a kutyi megkergetni szándékozik szegény cirmit, akkor közbeavatkozom és elmagyarázom neki, hogy csúnya dolog ilyesmit tenni. Szoktunk direkt találkozásokat, vagyis összezárásokat is létrehozni szigorú felügyelet mellett, és ilyenkor igyekszünk Fickónak már a macska láttán kialakult izgalmát is lecsökkenteni és megakadályozni abban, hogy kergesse vagy behatoljon a személyes terébe. Alakul-alakul, de még nem az igazi, DE AZ LESZ ÉS KÉSZ! :)

Az állatorvosnál beszédbe elegyedtünk egy gazdival, akinek a szaporítótól vásárolt kutyusa sajnos angolkóros, és ha nem sikerül kiegyenesíteni a mellső lábait, akkor el kell altatni. Pedig egy tündér-bűbáj, pihe-puha kiscsajról van szó, a fajtáját nem tudom (keverékmániás vagyok csak a tacskót tudom megkülönböztetni a Bernáthegyitől kábé :D ), de a népi köznyelvben valami "harci" eb lehet és cirmos volt a bundája. Egyem is meg, remélem sikerül meggyógyulnia! Annyira sajnáltam szegénykét, mert olyan könnyen elkerülhető lett volna az állapota, ha a szaporítója nem egy szarrágó. Ugyanis azért alakult ki csórénál ez, mert az anyukája teje nem volt elégséges 6 kölyöknek a silány koszt mellett és valószínűleg a vemhesség alatt sem kapott megfelelő táplálékot... És ami még a dolog pikantériája, hogy mindezt egy emberorovos (idegsebész) művelte, szóval nem azért nem táplálta megfelelően a tenyész ebét, mert nem volt rávalója, hanem azért, mert a szarát is megenné, ha nem lenne büdös!!! És ahogy hallottam róla, a szakmájában sem a legprofibb. :( Kapja be az ilyen!!!

Így, hogy a doktor úr is azt mondta, hogy le lehet vinni, így ezen az estén megtörtént a legelső séta. :) Sajnos én lemaradtam róla, mert a leányzónkat fürdettem, férjem vitte le Fickovicsot (kicsit szomorú is voltam, mert én szedem állandóan a szarát, a jó részekről meg lemaradok...). Tetszett neki, pisi-kaki nem volt, de gondoltam, hogy el lesz foglalva a sok ingerrel. :)

2014. január 16., csütörtök

Szőnyegtiszta

A menhelyen nem kapott oltást Fickó, így a séták addig váratnak magukra, míg nem lesz megfelelően immunizálva, sajnos volt rá lehetőségem, hogy lássak pl. parvo-s kutyát, nem merek kockáztatni, hogy elkapjon valamit. Az állatorvos is azt javasolta, hogy inkább várjunk vagy olyan helyre vigyük, ahol nem volt előtte kutya. Nah, ez egy lakótelepen nem igazán kivitelezhető. Így vártunk és bíztunk.

Eleinte természetesen ahol rájött a szükség, ott végezte el. Hihetetlen, hogy egy 3 kilós jószág hogy tudott annyit pisilni és kakilni. o.O Nem győztem takarítani és valamiért jobban szerette a szőnyegre engedni... Rengeteg papírtörlő elfogyott, és kezdtem unni. Főleg, hogy kaka is landolt nem egyszer a szőnyegen, és ha épp hígabb változat volt, azt nem volt valami kellemes élmény kisikálni.

Pár hét alatt viszont elértük, hogy az esetek döntő többségében a folyosót használja WC-nek. Annyit csináltam, hogy ha kint brunyált/kakált, akkor nagyon megdícsértem, ha bent, akkor vagy szó nélkül feltakarítottam, de inkább az volt a jellemzőbb, hogy irgum-burgum, buta kutya szavak hagyták el a számat. :D Páran mondták, hogy dörgöljem bele az orrát, de nekem az olyan szadista módszernek tűnik. Nem vagyok szent, szóval előfordult, hogy odavittem a baleset helyszínére és közelebb helyeztem az orrát, de beledörgölésről nem volt szó, és így is szarul éreztem magam tőle, szóval inkább csak leszidtam. Amúgy ídösanyám mesélte, hogy ő bizony, mikor kislányként becsurrant a bugyimba, beledörgölte az orrom... Hát, köszi! :/

Nagyon ritkán előfordulnak még balesetek, a mi szobánkban, ahol őFickósága is alszik, szerencsére már régóta nem történt ilyen, de ha beszabadul a leányzó szobájába, ott valamiért gyakran megjön az ihlete és bizony be-be csúszik egy-két pisa. De ezek már semmiségek ahhoz képest, amik az elején voltak. És mennyivel könnyebb felmosóval felitatni a pisit, mint a szőnyegről felszedni. A kakit úgy szoktam, hogy zacsival a nagyját felszedem, a maradékot rossz minőségű, úccsú WC-papírral, majd felmosom. Erről jut eszembe, hogy eleinte szerintem azzal sikerült rávennem, hogy kint ürítsen, hogy hagytam egy kis kaka szagmintát olyan helyen, ahová nagyon kis eséllyel lépünk. Úgy csináltam, hogy a felszedő WC-papírra, amin volt ürülék, szóval fújtam rá vizet, és így egy picit bepacsmagoltam a taposót. Majd a kakis-vizes egyveleget még felitattam tiszta papírral, de nem mostam fel. Eleinte mindent hatszor áthipóztam, azért egy kisgyerek mellett óvatos az ember, meg amúgy is, de észrevettem, hogy a dolga előtt bent szaglászott a szobában, majd kint, de kint mintha nem talált volna szagnyomot, a szőnyegből meg akármennyire is szerettem volna maradéktalanul kiszedni, nem sikerült. Arra gondoltam, hogy lehet, hogy ezért is használta eleinte szívesebben a szőnyeget? Nem tudom, ez csak egy feltételezés, lehet, hogy csak a véletlenek egybeesése. :) De a lényeg, hogy sokkal könnyebb az élet, mióta a taposóról kell feltakarítani a dolgokat. Mondjuk szoktak meglepetések lenni, ugyanis nem látszódik, ha pisil, elfolydogál szépen a fuga közt, és "élmény" belelépni. Jó párszor kell zoknit cserélni.

A kutya óta amúgy mindennap felmosok és bizony a tavaly tavasz óta halogatott szőnyegtisztítást is megcsináltam. :D Szóval még a takarítási morálomra is jó hatással van.

A következő lépés majd az lesz, hogy rávegyük, hogy lent végezze az utcán a dolgát. De ahhoz ugye még le kellene jutni, de már egyre kevesebbet kell szerencsére várni, ugyanis holnap megkapja a 3. oltást, és ezután pár nappal már mehetünk le. :) Várom már és nem csak a pisi-kaki miatt, hanem mert kíváncsi vagyok, hogy mit fog hozzá szólni, hogy fog neki tetszeni. :)

Az első napokban úgy éreztem, hogy visszaviszem!

És persze azt is, hogy nem vagyok normális, mi a fenének kellett még kutya is, nincs elég bajunk??? Ez csúnyán hangzik, de így éreztem. Ugyanis főleg azért lett kutyánk, mert megnéztük a Thomas után című filmet, amiben egy autista kisfiúra nagyon jó hatással volt az, hogy lett egy kutyája. A mi lányunk is autista, így arra jutottunk, hogy nem ártana megpróbálni, hátha kicsit kirángatná a csigaházából.

Igen ám, de azzal nem számoltam, hogy minden kezdet nehéz, ugyanis mivel kölyök kutya, nagyon játékos, és ami zavarta a kisasszonyt: ugrálós volt. Ő a simogatástól, öleléstől is gyakran elhúzódik, most meg jött egy kis jószág, aki nem hagyta békén, követte és mindenhol ugrált rá. Az első este még tetszett neki, de másnap reggel már félelmet láttam a szemeiben. :( Nagyon rossz volt ezzel szembesülni, ugyanis ekkor esett le, hogy oké, hogy jó hatással is lehet rá, de mi van, ha nem? Hova teszem a kutyát? Nem igazán vagyok jó véleménnyel az olyan emberekről, akik örökbefogadnak egy kölyköt, majd visszaviszik a menhelyre, mert bizony egy baba kutya nem csak abból áll, hogy jaj, de cuki, hanem bizony meló is van velük, rengeteg mindenre meg kell őket tanítani, csak ezt sokan nem gondolják át. 1 évet dolgoztam menhelyen, és nem egyszer hozták vissza olyan indokkal az ebet, hogy ugrál. o.O Mindezt 1-2 nap elteltével, még időt sem adtak neki, hogy esetleg nem -e megtanulja, hogy nem szabad. Na, én nem szerettem volna ilyen lenni, de mikor láttam a félelmet a kislányom szemében, akkor átfutott az agyamon.

Arra fel voltam készülve, hogy egy darabig pisi-kakit fogok mindenhonnan szedegetni, az nem zavart vagy legalábbis nem lepődtem meg. De ez az ugrálás sokszor engem is zavart, olyan volt kezem-lábam, mint a Titkárnő című film női főszereplője, mikor pengével vagdosta magát... Nagyon vártam, hogy leszokjon róla, szerencsére tanulékony, okos kisállat, pár napon belül rájött, hogy nem ildomos ugrálni. Nem mondom, hogy azóta nem fordul elő, de végre nem egy pattogó labdához hasonlít és nem kerget az őrületbe bennünket. :) És azóta a gyerkőcünk sem fél tőle. Persze ehhez az kellett, hogy az első napokban állandóan a nyomukban voltam, és amint ugrásra készült az eb, közöltem vele, hogy ez csúnya dolog, nem kéne.

Az is volt a szerencsénk, hogy a lányunknak tetszett, ha ugatott (még most is tetszik, de az az érdekes, hogy az utcán, ha ugatást hallott, akkor félt). Az első napokban aztán ez a kis lükepék kutya elkezdte ugatva megtámadni a seprűt, miközben takarítottunk és ezen akkorákat kacagott a kisasszony, hogy öröm volt hallgatni. Majd a nyüszítése is tetszett neki. Eleinte többször előfordult, hogy be volt zárva a konyhába vagy épp ki volt csukva, ha ettünk, hogy ne ugráljon. És ilyenkor persze nyüszítve méltatlankodott és ezeken is jót nevetett a kislány és így szépen, idővel megszokták egymást, olyannyira, hogy sokszor a csemetém befekszik mellé. :D